Tom de Smet holland séf és újságíró jelentős közvetítői szerepet tölt be a magyar és holland gasztro-világban. – Van ugyebár a holland nagykövet, én pedig vagyok a kiskövet –  mondja tört magyarsággal és nagy lelkesedéssel de Smet. Az amszterdami születésű gourmet elmondása szerint állandóan kapcsolódási pontokat keres a holland és a hazai gasztronómia között. Szerinte a kulináris turizmus fontos hidat alkothat a két nemzet között.  Rendszeresen szervez kóstolókat, magyar borokkal és holland sajtokkal, "mindkét hazájában”. Hogy még olajozottabban menjen minden, beindította www.table-tom.com honlapját. Közreműködik a www.hongarijevandaag.nl honlap szerkesztésében is. – Ez egy hírportál, melyen magyar hírek futnak hollandul, és szintén a kapcsolati hálózat kiépítését segíti – magyarázza.

De Smet, a magyar ételek és italok elkötelezett híve 1986-ban látogatott először Magyarországra egy turistacsoporttal, egy szomorú és prózai ok miatt pedig hosszabb időre is ideköltözött. Egy baleset folytán megsérült a jobb lába, és ő kikutatta, hogy a budapesti termálvizek kúrálhatják ki legjobban. Körbeutazta az országot és a szomszédos országokat is, kérdezett, kóstolt, gyógyult, és közben alaposan feltérképezte a magyar étkezési szokásokat és gasztronómiát.

– Jártomban-keltemben az tűnt föl, hogy a magyarok nem nagyon akarnak együtt dolgozni és gondolkodni, pl. a politika terén, ám ha főzésről van szó, főleg, ha kinn főznek a szabadban, az megy. Évezettel, nyugalomban, nagy munkabefektetéssel csinálják, ha probléma adódik közben, megoldják. Azt mondom, ezt a képességet kellene más téren is felmutatni. Ez a legjobb team-building. Szerinte a kommunizmus jó oldala volt, hogy nagy részben lezárult az ország nyugat felől, és az emberek rákényszerültek a házi termelésre.
– Gondolok itt pl. a disznóvágásra, de akár a sajtkészítésre is. Hollandiában épp ellenkezőleg folyt le minden. Ott az emberek gyakorlatilag elfelejtettek otthon, házilag termelni és termeszteni. Magyarországon azonban ezt a hagyományt meg kell őrizni.

Sajt

– Érdekes kérdés, hogy miként tudna ez a két ország együtt dolgozni olyan sajátos magyar sajtkultúra kialakításában, amely a környezetvédelem és az falusi turizmus érdekeit is figyelembe venné –  jegyzi meg de Smet. – A holland és a magyar sajtízlésben ugyanis nagyon sok közös vonás van.  Magyarországon a rendszerváltás előtt azonban a mackósajt és a trappista kultusza dívott, az ilyen készítményeken szocializálódott ízlelőbimbókat kell most átállítani.

Szerinte semmi akadálya annak, hogy hazánkban is fejlett sajtkultúra alakuljon ki, csak össze kellene fogniuk a kis sajttermelőknek, legalább régión belül, illetve a kisebb külföldi sajttermelőkkel is.

Tom de Smet holland séf és újságíró jelentős közvetítői szerepet tölt be a magyar és holland gasztro-világban. – Van ugyebár a holland nagykövet, én pedig vagyok a kiskövet –  mondja tört magyarsággal és nagy lelkesedéssel de Smet. Az amszterdami születésű gourmet elmondása szerint állandóan kapcsolódási pontokat keres a holland és a hazai gasztronómia között. Szerinte a kulináris turizmus fontos hidat alkothat a két nemzet között.  Rendszeresen szervez kóstolókat, magyar borokkal és holland sajtokkal, "mindkét hazájában”. Hogy még olajozottabban menjen minden, beindította www.table-tom.com honlapját. Közreműködik a www.hongarijevandaag.nl honlap szerkesztésében is. – Ez egy hírportál, melyen magyar hírek futnak hollandul, és szintén a kapcsolati hálózat kiépítését segíti – magyarázza.

De Smet, a magyar ételek és italok elkötelezett híve 1986-ban látogatott először Magyarországra egy turistacsoporttal, egy szomorú és prózai ok miatt pedig hosszabb időre is ideköltözött. Egy baleset folytán megsérült a jobb lába, és ő kikutatta, hogy a budapesti termálvizek kúrálhatják ki legjobban. Körbeutazta az országot és a szomszédos országokat is, kérdezett, kóstolt, gyógyult, és közben alaposan feltérképezte a magyar étkezési szokásokat és gasztronómiát.

– Jártomban-keltemben az tűnt föl, hogy a magyarok nem nagyon akarnak együtt dolgozni és gondolkodni, pl. a politika terén, ám ha főzésről van szó, főleg, ha kinn főznek a szabadban, az megy. Évezettel, nyugalomban, nagy munkabefektetéssel csinálják, ha probléma adódik közben, megoldják. Azt mondom, ezt a képességet kellene más téren is felmutatni. Ez a legjobb team-building. Szerinte a kommunizmus jó oldala volt, hogy nagy részben lezárult az ország nyugat felől, és az emberek rákényszerültek a házi termelésre.
– Gondolok itt pl. a disznóvágásra, de akár a sajtkészítésre is. Hollandiában épp ellenkezőleg folyt le minden. Ott az emberek gyakorlatilag elfelejtettek otthon, házilag termelni és termeszteni. Magyarországon azonban ezt a hagyományt meg kell őrizni.

Sajt

– Érdekes kérdés, hogy miként tudna ez a két ország együtt dolgozni olyan sajátos magyar sajtkultúra kialakításában, amely a környezetvédelem és az falusi turizmus érdekeit is figyelembe venné –  jegyzi meg de Smet. – A holland és a magyar sajtízlésben ugyanis nagyon sok közös vonás van.  Magyarországon a rendszerváltás előtt azonban a mackósajt és a trappista kultusza dívott, az ilyen készítményeken szocializálódott ízlelőbimbókat kell most átállítani.

Szerinte semmi akadálya annak, hogy hazánkban is fejlett sajtkultúra alakuljon ki, csak össze kellene fogniuk a kis sajttermelőknek, legalább régión belül, illetve a kisebb külföldi sajttermelőkkel is. – Fontos lenne a kkv-kat felfuttatni, megerősíteni – fűzi hozzá.

De Smet kezdeményezése megnyitotta az utat az ígéretes honi sajtkészítőknek, hogy Hollandiában, igazi holland mesterektől tanuljanak. – Sok múlik a minőségi és hagyományos kistermelői réteg szakértelemmel való ellátásán, hogy még a következő évtizedekben is beszélhessünk magyar tradíciókról.

Az egészséges kézműves élelmiszerek helyben értékesítése Hollandiában már bevált gyakorlat, van mit tanulnunk e téren is. A globalizáció fenyegetése is általános probléma. A kistermelők a minőségben, az egyediségben vehetik fel a versenyt a multinacionális árudömpinggel szemben.
– Sok sajtkészítővel beszélgettem, és volt, aki arról panaszkodott, hogy itt Magyarországon nem lehet jó sajtot csinálni Trianon óta, oda a jó termőföldek és a felvevőpiac legjava. Azt feleltem, hogy szerintem, ha jó sajtot akarsz csinálni, az semmi másról nem szól, mint szaktudásról és egy jó tehénről.

De Smet szerint a sajtkultúra gazdagsága egyenrangú a borkultúráéval. – Napról napra fejlődik a sajtvilág, új irányzatok vernek gyökeret, más trendek pedig elvéreznek. A 80-as években nagy divat volt a fűszeres sajtok készítése. Szerintem ezt eléggé túlzásba vitték, felborult a sajtok harmóniája az erőteljes fűszerhasználat miatt. Manapság már szerényebben nyúlnak a sajtmesterek ezekhez a természetes adalékanyagokhoz.

Bor

A magyar borok kitűnően beilleszthetők a Table Tom projektbe, a sajtok mellé. De Smet meg van róla győződve, hogy a bortermelés Magyarország legfontosabb mezőgazdasági ágazata, amiből a legjobb országimázs nyerhető. Hollandiában már majd 150 magyar csúcsbor kapható, és kapcsolatai révén Tom újabb és újabb bortermelőket von be az exportálási lehetőségekbe.
– Sajnos van még sztereotípia, amit ki kell irtani a hollandokból –  jegyzi meg. – Ittak ők iszonyat minőségű Egri Bikavért a ’70-es és ’80-as években, de köszönhetően a kulináris újságírók, séfek és top éttermek munkájának, ma már kifejezetten keresik a magyar bort.

De Smet szerint Hollandiában leginkább a virágos, könnyű, minerálisabb fehérborok az eladhatóbbak, a modern stílusú somlói és badacsonyi borokat, illetve a tokaji furmintot nagyon szeretik. A furmintot különösen, már a név hangzása miatt is. – Igyekszünk teljes régiókat bemutatni, és hasznos, ha ehhez csatolunk a régióból származó egyéb dolgokat is, pl. sajtot vagy kolbászt.  De Smet másik észrevétele, hogy talán túl széles skálán mozognak az exportált boraink. – Annak a 150 különböző bornak a harmada is elég lenne, viszont azokat is szegmentálva kellene reklámozni. Kellene nem túl drága, de már jó minőségű, aztán a drága, de különleges, illetve az igazi csúcsbor kategória, így kiszolgálva minden igényt.