Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Zsidó Kulturális Fesztivál

2017. augusztus 29.

A nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől: a fővárosban szeptember 3. és 14. között tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely már Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozata.

A korábban Zsidó Nyári Fesztiválnak nevezett rendezvény szervezői a nyitottságot, sokszínűséget, toleranciát, egymás elfogadását és a békés együttélést hirdető zsidóság arcát mutatják meg, mert azt vallják: a kultúrában úgy találhatunk egymásra, hogy közben megmaradhatunk saját magunknak. A Zsidó Kulturális Fesztivál sikereinek köszönhetően kaphattak teret azok az immár méltán népszerű zsidó kulturális rendezvények, színházak és kisebb fesztiválok, amelyek egész éven át izgalmas élettel töltik meg a lendületesen fejlődő zsidónegyedet.
 
A fesztivál – amely évről évre felvonultatja a zenei és színházi élet nagyságait – az elmúlt évekhez hasonlóan számos könnyű- és komolyzenei koncerttel, színházi és irodalmi programmal várja az érdeklődőket a fesztiválnak otthont adó, különleges varázsú, gyönyörű helyszíneken.
 
A Zsidó Kulturális Fesztivál tematikájából és széles, izgalmas programkínálatában mindenki megtalálja a neki való eseményeket, ahol egyszerre otthonosan közeli és izgalmasan távoli közösségekben érezheti magát. A szervezők idén is szeretettel várnak mindenkit, kicsiket és nagyokat egyaránt, mert a hazai és külföldi, zsidó és nem zsidó fellépőket, zenészeket, művészeket fölvonultató fesztivál célja a zsidó kulturális örökség megőrzése, minél szélesebb körrel való megismertetése, hiszen a magyar zsidóság és a régió kultúrája mindannyiunk közös kincse.
 
A fesztivál „előprogramjaként” augusztus 27-én a Frankel Leó úti Zsinagógában egy vidám nyárbúcsúztató klezmerestre várjuk a közönséget.
 
A Dohány utcai Zsinagógában láthatják a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár közös koncertjét, a Trio Midnight Szakcsi Lakatos Bélával és Tony Lakatossal a magyar táncdalszerző, Gábor S. Pál örökzöld dalait idézi meg. Egymásra talál Gershwin zenéjében a Budapest Jazz Orchestra és Joanne Faulkner amerikai jazz-díva, valamint Balázs János zongoraművész. A Sabbathsong Klezmer Band és a 100 Tagú Cigányzenekar egy nagy zenei utazásra visz el Budapesttől Jeruzsálemig, Koncz Zsuzsa és zenekara pedig legutóbbi lemezének dalaiból és nagy slágereiből hoz összeállítást. Révész Sándor két kiváló zenésszel kiegészülve a „Rock and Roll közlegények” című műsorával lép a közönség elé, Európa három vezető kántorának – Shmuel Barzilai, Nikola David, Nógrádi Gergely – koncertje pedig egyszerre lesz ünnepélyes, könnyed és fennkölt.
 
Izgalmas és látványos színházi produkciókat láthatunk a Goldmark teremben, ahol színpadra állítják többek között Karinthy Ferenc egyik drámáját, Nóti Károly leghíresebb bohózatát, de megnézhetik a Somnakaj című cigány musicalt, amelyben közreműködik többek között Oláh Gergő, Falusi Mariann, Tintér Gabriella és Szirtes Edina Mókus is. Sass Sylvia ária- és dalestjét Hauser Adrienne zongorakíséretével szintén ezen a helyszínen hallhatják.
 
Különleges zenei kalandozásokra hívjuk a közönséget a Bethlen téri és a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógába, ahol például Máramaros eltűnt zsidó közösségének népköltészeti emlékei szólalnak meg újra, Malek Andrea éneke ötvözi majd a jazzt a népzenével. Seress Rezső dalai Óbudán hangzanak föl Fesztbaum Béla tolmácsolásában, a Magyar Rádió Márványtermében Korcsolán Orsolya hegedűművész hangversenyét élvezhetik.
 
Finoman szól majd a jazz, a klezmer, a hegedű és a zongora, dübörög a rock and roll, slágerek szállnak az éjben: ezt kínálja az eleven, kortárs közép-európai zsidó kultúra, ahogyan a szemünk előtt zajlik éppen.
 
 
A Fesztivál helyszínei:
Dohány utcai Zsinagóga
Goldmark terem
Hegedűs Gyula utcai Zsinagóga
Bethlen téri Zsinagóga
Frankel Leó úti Zsinagóga
Óbudai Társaskör
Magyar Rádió Márványterem
 
 
Bővebb információ és jegyek itt.
 

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO