Szerdán este becsukta kapuit az idén először egy időben megrendezett Foodapest és UKBA. A kiállításokat rendező Hungexpo menedzsment elégedett, érdemes volt együtt tartani a két eseményt.
Vannai Dorottya
Best of Budapest online | 2010. február 26.
Csaknem 20.000 látogatót vonzott a két kiállítás és a hozzájuk kötődő versenyek. Bár ez a látogatói szám a Hungexpo nagy közönségkiállításainál, mint például az Utazás kiállításnál, kevesebb, Vécsei Mihály sajtófőnök mégis elégedett: – Ne felejtsük, ezek alapvetően szakmai kiállítások, a négy napból két nap a szakmáé volt, a nagyközönség csak vasárnapra és szerdára volt hivatalos.
Válság ide vagy oda, a sajtófőnök elmondta, hogy a két rendezvényen összesen több mint 250 kiállító volt jelen, így a részvételi arány körülbelül 10%-kal volt magasabb, mint két éve. – Ennek pontos okát nem tudjuk, de ez a mi szemszögünkből mindenképpen üdvözlendő. A számok mutathatják azt, hogy a válság vége felé járunk vagy csupán azt, hogy a cégek előre menekülnek, azáltal, hogy több kiállító volt, több megállapodás is születhetett, több üzlet köttetett.
Pasquale Luna olasz kiállító is bizakodó. A kiállítás második napján így nyilatkozott: – Bár még nem kötöttem üzletet, a termékeim iránt sokan érdeklődnek. – A Luna Funghi gombafeldolgozó és kereskedelmi cég, friss, minőségi alapanyagokkal dolgozik. Pasquale Luna Dél-Olaszországból látogatott el a kiállításra, ahol feldolgozó üzeme van.
Pasquale Luna, a Luna Funghi tulajdonosa
Cége családi vállalkozás, 1931-ben nagyapja alapította, aki egyben a Luna Funghi arca is; kalapos fényképe minden termékükön szerepel. A cég egyes termékeit Magyarországon jelenleg a Metró áruházlánc forgalmazza. A kiállításon azért állít ki, mert szeretné, ha nemcsak minőségi mélyhűtött termékeit, de konzervjeit és pástétomait is megismernék mind a fogyasztók, mind a kereskedőláncok.
– Mindenképpen sikeres volt együtt rendezni a Foodapestet és az UKBÁ-t, mert együtt több érdeklődőt vonzottak, mint külön-külön, sőt, a média is intenzívebben tudósított az eseményekről. A Bocuse d’Or szakácsolimpia magyarországi döntője és a Junior Cukrász-világbajnokság is várakozáson felül sok szakmabelit, látogatót vonzott, és a médiát is – mondta Vécsei Mihály. – Két év múlva újra megrendezzük a Bocuse d’Ort és néhány éven belül visszavárjuk a junior versenyt is! Sőt, amennyiben megoldható, akár nagy testvérét, a felnőtt cukrász-világbajnokságot is szívesen befogadnánk a Hungexpo területére.
Tekintse meg képgalériánkat, merüljön el a színes forgatagban!
Sikeresen zárta kiállításait a Hungexpo
Szerdán este becsukta kapuit az idén először egy időben megrendezett Foodapest és UKBA. A kiállításokat rendező Hungexpo menedzsment elégedett, érdemes volt együtt tartani a két eseményt.
Vannai Dorottya
Best of Budapest online | 2010. február 26.
Csaknem 20.000 látogatót vonzott a két kiállítás és a hozzájuk kötődő versenyek. Bár ez a látogatói szám a Hungexpo nagy közönségkiállításainál, mint például az Utazás kiállításnál, kevesebb, Vécsei Mihály sajtófőnök mégis elégedett: – Ne felejtsük, ezek alapvetően szakmai kiállítások, a négy napból két nap a szakmáé volt, a nagyközönség csak vasárnapra és szerdára volt hivatalos.
Válság ide vagy oda, a sajtófőnök elmondta, hogy a két rendezvényen összesen több mint 250 kiállító volt jelen, így a részvételi arány körülbelül 10%-kal volt magasabb, mint két éve. – Ennek pontos okát nem tudjuk, de ez a mi szemszögünkből mindenképpen üdvözlendő. A számok mutathatják azt, hogy a válság vége felé járunk vagy csupán azt, hogy a cégek előre menekülnek, azáltal, hogy több kiállító volt, több megállapodás is születhetett, több üzlet köttetett.
Pasquale Luna olasz kiállító is bizakodó. A kiállítás második napján így nyilatkozott: – Bár még nem kötöttem üzletet, a termékeim iránt sokan érdeklődnek. – A Luna Funghi gombafeldolgozó és kereskedelmi cég, friss, minőségi alapanyagokkal dolgozik. Pasquale Luna Dél-Olaszországból látogatott el a kiállításra, ahol feldolgozó üzeme van. Cége családi vállalkozás, 1931-ben nagyapja alapította, aki egyben a Luna Funghi arca is; kalapos fényképe minden termékükön szerepel. A cég egyes termékeit Magyarországon jelenleg a Metró áruházlánc forgalmazza. A kiállításon azért állít ki, mert szeretné, ha nemcsak minőségi mélyhűtött termékeit, de konzervjeit és pástétomait is megismernék mind a fogyasztók, mind a kereskedőláncok.