A Magyar Borakadémia két évtizeddel ezelőtt létrehozta a szakma legmagasabb elismeréseként az Év Bortermelője díjat. Ahhoz, hogy valamelyik borász e díjat elnyerje, sokéves, évtizedes kimagasló teljesítmény szükséges. Ebből következően ifjú, tehetséges borászok számára 35 éves korhatár alatt szinte elérhetetlen.
Ebből a felismerésből kiindulva a Pannónia Női Borrend alapítványt hozott létre. A Pannónia Aranygyűrű Alapítvány kimondottan fiatal borászoknak kínál lehetőséget – pályázat formájában – bemutatkozásra, valamint az elismerésre. Az alapítvány kurátorai kiváló szakemberek, a kuratórium elnöke pedig olyasvalaki, aki egy más szakmai területen szintén nagyon sokat tett Magyarország megismertetése, népszerűsítése érdekben.
A kuratórium tagjai:
Sebestyén Márta – a kuratórium elnöke, Borbás Mária, dr. Csizmadia András, dr. Káli Ildikó, dr. Kállay Miklós, Kozma Kálmán, Mészáros Gabriella, Szepsy István, dr. Zilai Zoltán, Árvay Angelika, Keményné Koncz Ildikó.
A kétévenként kiosztandó díj célja a fiatal, pályájuk elején járó, de már értéket, sikeres borokat alkotó, tehetséges borászok munkájának elismerése. Azok nyerhetik el, akik a pályázati szabályzatnak megfelelően adják le munkájukat, továbbá még nem töltötték be 35. életévüket.
A pályázati anyagok értékelése során első körben a kuratórium vakon kóstolja a pályázók borait. Az értékelés 100 pontos rendszerben történik. Továbbjutnak azok a pályázók, akiknek a bora legalább 80 pontot kapott.
Második körben a kuratórium értékeli a beadott pályázatokat. Az összesítésben legmagasabb pontszámot elérő pályázó nyeri el a Pannónia Aranygyűrűt és a Vándorserleget. A gyűrű véglegesen a nyertesé, a Vándorserleget azonban csak két évig tarthatja magánál, majd a következő győzteshez kerül.
A pályázat feltételei:
I. 2-3 (maximum 5) gépelt oldalban leírt szakmai hitvallás, mely térjen ki a következő témákra:
·Hogyan gondolkozik a magyar borászat mai helyzetéről?
· Saját borkészítési koncepció megfogalmazása.
· A pályázó elképzelése, hozzáállása a magyar borászat világszínvonalra emelése érdekében kifejtendő munkához. Mit kell ehhez tenni?
· A pályázó eddigi tevékenységének bemutatása.
· Az elkészített bor szöveges bemutatása; mit miért csinált?
II. Egy bor, melyet a pályázó alkotott, illetve része volt az alkotási folyamatnak. A bor és a pályamunka tartalmi megállapításai legyenek összhangban egymással. A borból 3 palackot kell beadni a pályamunkával egy időben.
A beérkezett pályaművekből a kuratórium választja ki a Pannónia Vándordíj – a győztes nevét bevésve megörökítő serleg – győztesét. A díjat az a pályázó nyerheti el, aki a pályázati feltételeknek megfelel, és a szakmai zsűri a leginkább megtalálja az összhangot az általa leírtak, a pályázó tevékenysége és a beadott bor stílusa, milyensége között.
Egyéb követelmények és feltételek:· a pályázatban leírtak és a filozófia legyenek összhangban a gyakorlati tevékenységgel,
· a pályázó borai (vagy a munkahelyének borai) feleljenek meg a beadott minőségi kategóriának,
· be nem töltött 35. életév,
· legalább borász technikusi végzettség, középfokú szakirányú végzettség,
· legalább 2 év, borászatban eltöltött szakmai gyakorlat.
A pályázatot 2010. október 31-ig kell megküldeni, e-mailen: dr.denes@t-online.hu vagy kemeny.ildiko@rubicom.hu, vagy levélben a Pannónia Női Borrend (2141 Csömör, Laki u. 15.) címére.
Pályázni csak palackozott, forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező borral lehet, amelyből legalább 300 palack készült. Évjárat kikötés nincs. A titkosságot a szervezők garantálják, az értékelés vakbírálattal történik.
A bírálathoz 4 palack minta szükséges. Az átvétel helye: Irodaház (porta) 1133 Budapest, Pannónia u. 59–61., ideje: 2010. október 20–31., 7 és 19 óra között.