Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Onyx - új séfekkel újabb csúcsokra tör

2016. október 06.

Az Onyx étterem, ami a patinás Gerbeaud Kávéház tőszomszédságában található, hosszú évek óta az ország legjobbjai között szerepel. Szeptembertől régi-új séfek és megújult, fix menük várják itt a gasztronómia szerelmeseit.

Az Onyx étterem, ami a patinás Gerbeaud Kávéház tőszomszédságában található, a régi „Kis Gerbeaud” helyén, hosszú évek óta az ország legjobbjai között szerepel. Már a 2007-es nyitáskor is az volt a cél, hogy nemzetközi mércével is elismert étterem szülessen Magyarországon. A 2011-ben megkapott Michelin csillag egyértelművé tette, hogy az Onyx jó úton halad, és a csapat azóta sem kötött kompromisszumot a minőséget illetően.
 
Hosszú évek óta komoly műhelymunka folyik az étteremben, ahol a tanulóképzés mellett a dolgozók továbbképzése is folyamatos. Ebből a műhelyből jutott el Széll Tamás 2013-ban a lyoni Bocuse d’Or szakácsverseny világdöntőjén a 10. helyezésig, majd 2016-ban a Magyarországon megrendezett európai döntőn az első helyig. Szeptembertől Szulló Szabina és Széll Tamás (korábbi Onyx séfek) minden energiát a Bocuse d’or 2017-ben megrendezésére kerülő lyoni döntőre való felkészülésének szentelnek.
 
”Örömmel mutatjuk be új séfjeinket, akik hosszú évek óta az Onyx csapatát erősítik: Mészáros Ádám Onyx chefet és Pető András Onyx sous – chefet, valamint Tóth Ágnes Gerbeaud konyhafőnököt, aki 16 éve a Gerbeaud színeiben dolgozik. Az új séfek előrelépésével egy időben, idén ősszel, követve vendégeink igényeit és a nemzetközi trendet mind ebédidőben, mind vacsoraidőben kizárólag többfogásos menüvel fogadjuk vendégeinket. E módon tudjuk a  legigényesebben bemutatni a szezonális kínálatot és konyhánk kreativitását,” árulták el az étterem vezetői. A nyitva tartás is változott, keddtől szombatig vacsorára, csütörtöktől szombatig pedig már ebédre is várják a vendégeket.

Az Onyxnál sok energiát fektetnek a regionális alapanyagok kutatására, melyek sokszínűségét a vacsorára kínált Magyar Evolúció menüben mutatják be, míg a séfek szezonális kedvenceit egy különleges Chef Menüben kóstolhatják a vendégek. Ahogy a konyha kreativitása, úgy a szerviz figyelmessége is elengedhetetlen a vendégek kényeztetéséhez és a kulináris kalandozásokhoz.
Az étterem csapata kicsit fiatalabb, de az étterem filozófiája változatlan: az Onyxban a tradíció és az innováció találkozik.
Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO