Buda és Pest 1541 és 1686 között török uralom alatt állt. Buda elvesztette addigi európai szerepét, és bizonyos értelemben hanyatlásnak indult. Azzal azonban, hogy a budai vilajet (kerület) székhelye lett, jó ideig virágzó kereskedelemmel büszkélkedő, csillogó muzulmán városként hanyatlott. Bár a török idők nyoma a város visszavétele után javarészt eltűnt, akad még néhány, ma is fellelhető szépség, amit érdemes megcsodálni.
A török hangulatban érdemes szó szerint elmerülni egy kellemes fürdőzés közben. Látogassuk meg az I. kerületben található Rudas fürdőt, melynek központi, törökfürdő része a XV. században épült. A 10 m átmérőjű kupola alatt, amelyet 8 oszlop tart, egy nyolcszögletű medence foglal helyet. Érdemes szem előtt tartani, hogy itt a nők és férfiak a hagyományokhoz híven még mindig csak elkülönítve használhatnak bizonyos létesítményeket, kedden pedig kizárólag női napot tartanak.
Gül Baba dervisköltő türbéje (sírkápolnája) más szempontból különleges. Az ötszögletű síremlék a Rózsadombon található, rövid, de kaptatós sétára a Margit hídtól.
Az épületet az oszmán elöljárók építtették 1543 és 1548 között a harmadik budai pasa parancsára. Az épület sértetlenül vészelte át Buda felszabadításást a török uralom alól 1686-ban, de később a jezsuiták katolikus kápolnává szentelték, és Szent József kápolnává nevezték át. Gül Baba ősei a Marzioglu család tagjai, akik a Trabzon vilajet pasái voltak.
Hogy kipihenjük a séta és fürdőzés fáradalmait, érdemes betérni a város egyik török éttermébe. A Szeráj Török Étterem kiváló kiszolgálással és kellemes környezetben várja a vendégeket. Ideális hely, ha kiadósat szeretnénk ebédelni. A Teréz körúti Isztambul Török Étterem két emeleten, gazdagon díszített termekkel, vízipipával és füstölőillattal csábítja azokat is, akik csak pár perc nyugalomra, egy teára, vagy valami édességre vágynak.