A kiállítás összekapcsolja a kereskedelem és a szórakoztató vendéglátás témakörét, alkalmat adva arra, hogy a sokoldalú 19. század kulturális életének egy meghatározó területébe bepillanthassunk. A korszakban kevés hangverseny- és bálterem állt rendelkezésre, így a vendéglátóipar segített alkalmas helyszíneket biztosítani. A rendezvények elegáns környezetbe kerültek, és rendszerint lakomával záródtak.
A kiállítás a magyar cigányzenészek hajdani megbecsülését, rangját is felvillantja. A szórakozásnak ezek a látszólag ártalmatlan formái ugyanakkor igen sok politikai felhangot hordoztak: a magyar viselet, a magyar tánc, a magyar zenei műfajok (a cigányzenész muzsikájától az operáig), a nemzeti öntudat kifejezői és ébren tartói is voltak.
A kiállítás másik nagy tematikai egysége a fenti „fogyasztókat” kiszolgáló zenemű-kereskedelem bemutatása korabeli berendezett üzlettel, reklámtárgyakkal és néhány különleges zenélő szerkezettel. A látogató belehallgathat a zeneművekbe, virtuálisan barangolhat a zeneszerzők, előadók és helyszínek, de akár a táncfajták között is.