2010. február 13-án tizenötödik alkalommal rendezik meg az újjászületett Budapesti Operabált, amely immáron másfél évtizede a farsangi báli szezon legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye.
Best of Budapest online | 2010. január 25.
Az Operaház nemcsak otthont ad a bálnak, hanem mostantól a házigazdája is
A 15. Budapesti Operabálnak a Magyar Állami Operaház már nemcsak helyszínt biztosít, mostantól a bál házigazdája is egyben. Vass Lajos, az intézmény főigazgatója és az Operabál egykori tulajdonosai között zajlott másfél éves tárgyalássorozat eredményeképpen az Operaház tulajdonába került az Operabál, így az elkövetkező alkalmakat már az Operaház tölti meg tartalommal. Az ország legrangosabb báli rendezvényét azonban továbbra is az eddigi bálok főszervezője, Maráczi Ákos gondozza – ez jelent garanciát arra, hogy házigazdaként 14 éves, kiemelkedő szervezési tapasztalatokat integrál az ország első számú kulturális intézménye.
A báli vacsora
A szervezők meghívásos pályázatot írtak ki az operabáli menü elkészítésére és felszolgálására. A kiváló séf, Bíró Lajos elnökletével zsűri döntötte el, hogy a pályázó cégek közül melyik készítheti a vacsorát a 15. Budapesti Operabálra. A győztes az Aréna Catering; Segal Viktor séf menüjét szolgálják fel a bálon a vendégeknek.
Többféle helyszín – többféle hangulat
A Zwack Kávéház látogatói ezúttal is megkóstolhatják Lajsz András erre az alkalomra készített koktélkölteményeit, amíg a Babos Band muzsikáját hallgatják. Az eddigi különtermek újabb típusú zenei hangulatot is kínálnak. A Székely Bertalan teremben Törley pezsgőbár lesz, ahol Gyarmati István és Krajczár József zongorajátéka mellett szórakozhatnak a résztvevők, a terem terasza pedig szivarszobaként funkcionál majd. Egy másik különtermi helyiségben sörbárt rendeznek be – ehhez illő zenei háttérrel.
Az idei sztárvendég: José Cura és Komlósi Ildikó
A Pavarotti, Domingo, Carréras tenor-triumvirátus után szabadon a negyedik tenor elnevezés illeti meg az idén negyvenhetedik életévébe lépett argentin születésű José Curát. 1994-ben a Placido Domingo Nemzetközi Énekverseny győzteseként tűnt fel a ma Madridban élő kiváló tenorista. Cavaradossi, André Chenièr, Nabucco, Sámson, Otello: csupa fenséges hőstenor-szerep kíséri közel húszéves énekesi pályafutásán. Számos helyen felkínálták neki a zeneigazgatói posztot, de ő sikeresen ellenállt a „kísértésnek”. Operaénekesként a világ legnevesebb operaszínpadain szerepel, emellett karmester és tanár is. 1999-ben fellépett a New York-i Metropolitan nyitóelőadásán, így Caruso után (1902) ő a második tenor a Metropolitan történetében, aki szezonnyitó estén debütált. José Cura a bál megnyitása mellett természetesen szerepel is az est műsorában.
Az Operabál másik sztárvendége és Cura partnere, a világhírű magyar mezzoszoprán: Komlósi Ildikó. Komlósi Ildikó 1984-ben diplomázott a Zeneakadémián, majd Milánóban és Londonban folytatta tanulmányait. Ugyanebben az évben szerződtette a Magyar Állami Operaház, ahol 1994-ig tag volt. 1986-ban megnyerte a Pavarotti-énekversenyt, s ezzel elindult nemzetközi karrierje: Verdi Requiemjében Luciano Pavarotti mellett debütált. A New York-i Metropolitan, a bécsi Staatsoper, a milánói Scala, a veronai Aréna, a drezdai Semperoper és a londoni Covent Garden visszatérő vendége. Főbb szerepei: Carmen, Santuzza (Mascagni: Parasztbecsület), Charlotte (Massenet: Werther), Bouillon hercegnő (Cilea: Adriana Lecovreur), Laura (Ponchielli: Gioconda), Heródiás (R. Strauss: Salome), Octavian (R. Strauss: A rózsalovag), Komponista (R. Strauss: Ariadné Naxosz szigetén), Eboli (Verdi: Don Carlos), Amneris (Verdi: Aida), Vénusz (Wagner: Tannhauser), Kundry (Wagner: Parsifal).
Komlósi Ildikó és José Cura eddig a New York-i Metropolitan Operában a Franco Zeffirelli rendezte Parasztbecsület című előadásban szerepelt együtt nagy sikerrel.
Az Operabál hagyományai és újdonságai
A Budapesti Operabál évről évre egyedi és megismételhetetlen. A báli közönség minden alkalommal új kezdeményezésekkel, ötletekkel találkozhat, miközben az esztendő kiemelkedő rendezvénye megőrzi és továbbfejleszti legfontosabb hagyományait.
A Budapesti Operabál, hagyományaihoz híven, 2010-ben is több jótékonysági felajánlást tesz. Az Operabál másnapján az Operaház jótékonysági gyermekrendezvényt szervez az operabáli díszletek között, ahol ajándékműsorral, Humperdinck: Jancsi és Juliska című gyermekoperájának előadásával várnak közel ezer, elsősorban hátrányos helyzetű, gyermekotthonban nevelkedő és fogyatékkal élő gyermeket.
Az Operabált megelőzően ételt osztanak közel ezer rászoruló részére – a Máltai Szeretetszolgálattal közösen –, akikről a helyszínen tüdőszűrő busz és orvosi konzultáció is gondoskodik. Időpont: 2010. január 23. szombat, 12 óra a helyszín: Óbuda, a Főtér háta mögött, Laktanya és Hajógyár u. sarok)
Az Operabál rendezői idén is szerveznek rejtvényjátékot olyan nyugdíjas korúak számára, akik szívesen bepillantanának az Operabál kulisszatitkaiba. A játék leírását 2009. december 21-étől az Operabál honlapján olvashatják az érdeklődők. A „lélekben fiatal”, s a báli programra kíváncsi nyugdíjasok ezúttal is pályázhatnak majd, s a legszerencsésebbek meghívást kapnak a Budapesti Operabál főpróbájára.
Emellett a Blikk napilappal közösen szervezett Hamupipőke sorsoláson kiválasztják azt a 12 szerencsés jelentkezőt, aki a zsűri döntése alapján kísérőjével együtt részt vehet álmai bálján. A jelentkezés határideje 2010. január 10. volt, a játék leírását december 21-étől az Operabál honlapján olvashatták az érdeklődők. A 12 kiválasztott lány fotói az Operabál és a Blikk honlapján tekinthetők meg. 2010. január 26-ai operaházi topánka-próbán derül ki, hogy ki a szerencsés 4 lány, aki meghívást nyer a bálba. Az Operabál estéjén a Daalarna Szalon mesébe illő, Benes Anita által tervezett gyönyörű báli ruháit ölthetik majd fel a Hamupipőkék.
Idén is lesz Box utca, azaz operabáli gyorsszerviz! A korábbiakban is sikeresnek bizonyult kezdeményezés az idén is folytatódik. Aki ide betér, megigazíttathatja frizuráját, sminkjét, kérhet gyorsjavítást, ha ruhája sérült a bál forgatagában, sőt táncban megfáradt lábát talpmasszázzsal frissítik, hogy jó hangulatban, töretlen kedvvel szórakozhasson tovább.
A nyitótánc az ország legnagyobb báli táncparkettjén igazán mesés látvány. A negyven pár nyitótáncos már javában készül a bálra. Johann Strauss: Tavaszi Hangok című keringőjének zenéjére fogják megnyitni a bált. A nyitótánc koreográfiáját Jezerniczky Sándor, az Operaház magántáncosa és koreográfusa készítette és tanítja be.
Jegyek
Az idei Operabálra kétféle jegyet kínálnak: páholy- és sétálójegyet. A vendégek megújult igényéhez alkalmazkodva a különtermekben koktélbárok és kávéházak működnek. Újdonság, hogy a sétálójegyek is magukban foglalnak némi étkezési lehetőséget. A különböző bár és kávéházi helyszíneken falatkákat kínálnak majd.