Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A karácsonyi ajándék, amivel nem tévedhet

2017. november 23.

Egy koncert a világ egyik top zenekarával, és egy műsor, amit Ön alakíthat a nézőtérről. Írja össze kívánságait, és töltse december 26-át szeretteivel és a Budapesti Fesztiválzenekarral a Kongresszusi Központban.

Folytatódik a hagyomány, így a Budapesti Fesztiválzenekar idén is rendhagyó karácsonyi koncerttel készül decemberben. Közönségünk tagjai maguk választhatják ki, milyen darabok hangozzanak el az ünnepi hangversenyen, maguk állíthatják össze az este programját egy ízekkel teli zenei étlapról. A Fesztiválzenekar talán az egyetlen szimfonikus zenekar a világon, melynek muzsikusai egyszerre játszanak nagyzenekari darabokat, kortárs és barokk kamaraműveket, jazzt és népzenét, énekelni, sőt némelyek táncolni is tudnak, és bármikor zenét csiholnak elő néhány festékes vödörből vagy gyűszűből!

 

Ha karácsony, akkor meglepetés, így Fischer Iván természetesen több titkos ajándékkal is készül az este során. Ahogy közönségünk egyik tagja, Barta Tamás találóan megfogalmazta: „Fischer úr minden egyes alkalommal újabb és újabb titkokat tár fel arról, mire képes ez a zenekar. Ez a csoda!”

 

Éljük át a meglepőt! Ünnepeljük együtt a karácsonyt!

  

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO